150731_391284727581521_381592523_n (1)

Dragomán György: A fal

Tudod, hol voltam délután? Nem, nem munkahelyi értekezleten. Vagyis az volt, csak én nem ott voltam. Egész délután a kocsiban ültem, lehúzott ablakkal, ott a nevelőotthon kerítése mellett. Hallgattam őket, hogy kiabálnak, hogy játszanak, hogy hangoskodnak, üvöltöznek, mit tudom én melyik a jó szó, hallgattam őket, és próbáltam elképzelni, hogy abból a sok hangból az egyik ismerős hang, hogy abból a sokból az egyik a mi közös gyerekünk, hogy hazahozhatjuk, hogy együtt nevelhetjük, hogy a miénk lehet, hogy szerethetjük, nézhetjük felnőni.

Ott ültem, fogtam a volánt, anyám és apám jutott eszembe, banális szürke pillantok, hogy iskolába visznek, meg elmegyünk cipőt venni, hogy megszidnak, mert későn jöttem haza a moziból, vagy, mert nem raktam el a salátástálat, apám jutott eszembe, ahogy hártyázza a birkahúst a tokányhoz, a mozdulat, amivel megtörölte utána a kést, az amikor egyszer anyám kihozott a kamrából egy nagy üveg céklát, én meg pont Lákilukosat játszottam és ráfogtam a játékpisztolyt, ami tele volt gyufafejjel, és meghúztam a ravaszt, és akkorát dörrent, hogy kiesett a kezéből az üveg és széttörött ott a konyha kövén, tiszta vörös céklalé lett minden, együtt szedtük össze, ki kellett dobni az egészet.

Furcsa, hogy mire emlékszik az ember és mire nem, arra a pillanatra például egyáltalán nem is emlékszem, hogy mi volt, amikor megmondtam anyámnak, hogy meleg vagyok, a készülődésre emlékszem, arra, hogy próbálom elgyakorolni, és aztán a megkönnyebbülésre, hogy kész kimondtam, arra, ahogy anyám azt mondja jajistenem kisfiam, hát nem lesz normális életed, arra, ahogy megölelem és azt mondom, dehogynem, a fájdalomra, amikor azt mondta, de jó, hogy szegény apád nem érte ezt meg, arra, hogy elhatározom, hogy azért se fogok haragudni rá ezért a mondatért. De ezt te már mind tudod, ezerszer elmeséltem már neked, nem is tudom, hogy miért mondom el újra, talán csak azért, hogy tudd, nem vagyok gyáva, nem, csak éppen belefáradtam az egészbe, abba, hogy azóta az egész életem arról szól, hogy megpróbálom bebizonyítani magamnak és anyámnak és neked és az egész világnak, hogy de igen, képes vagyok arra, hogy úgy éljek, mint bárki más, amikor nyilvánvaló, hogy képes volnék, hogyha hagynák.

Fogtam a volánt, hallgattam, hogy játszanak, ott betonfal túloldalán, rád gondoltam, a szenvedélyes dühre, amivel azt szoktad mondani, hogy a falakat le kell dönteni, és nem hagyhatjuk, hogy börtönbe zárjanak bennünket, mert azzal magukat is éppúgy börtönbe zárják, és arra, hogy mit fogok neked mondani, hogy fogom elmondani neked, hogy nincsen erőm, nem tudom végigcsinálni, belefáradtam. Igen, ahogy neked is, nekem is minden vágyam, hogy együtt nevelhessük a gyerekünket békében és szeretetben, pont annyira vágyom rá, mint te, talán még jobban is, tudom, hogy mellettünk áll az igazság és az európai jog, csak tudod, a remegő kézre nincsen paragrafus, meg a fáradságra se, meg arra se, amikor azt érzed, hogy a léted minden pillanata politikai tett, nem harcolni akarok, csak normálisan élni, úgy, mint mindenki más. Tudom, ki kell harcolni, neked ez a normális, neked lételemed a harc, lehet, hogy pont ezért is szerettem beléd, lehet, hogy pont ezért akartam összekötni veled az életem, mert el akartam hinni magamról, hogy pont ugyanolyan vad és elszánt vagyok, mint amilyen te, de ahogy ott ültem a nevelőintézet kerítése mellett, meg kellett értenem, hogy gyenge vagyok, hogy nincsen erőm hozzá, nem fogom tudni végigcsinálni, nem leszek képes arra, hogy végigharcoljam Európát, csak azért, hogy úgy élhessek, mint mindenki más.

Ott ültem, markoltam a kormányt, és arra gondoltam, hogy fogom megmondani neked, hogy kész vége, feladom, eszembe jutott a doboz, ott anyám padlásán, tele a játékaimmal, amiket anyám mind nem hagyott kidobni, mikor elmentem az egyetemre, mert azt mondta, hogy majd az unokájának jó lesz, nyilván ott az a régi játékpisztoly is, eszembe jutott a fogása, a nyél gyöngyházának hidegsége, próbáltam elképzelni a gyerekünk kezében, próbáltam rávenni magam, hogy mégiscsak mondjak igent neked, mégiscsak vágjunk bele, és akkor elvettem a kezem a volánról és úgy remegtem, mint még soha életemben, és tudtam, hogy hiába minden, nekem ehhez nem lesz erőm. Kész, elmondtam. Nem kérlek, hogy ne haragudj.

Dragomán György

foto: ©Soós Bertalan

Azonos nemű párok Magyarországon nem köthetnek házasságot, helyette a majdnem azonos jogokat biztosító bejegyzett élettársi kapcsolatot köthetnek. A két intézmény között a legnagyobb eltérés a családalapítás és szülői jogok kapcsán van. Míg örökbefogadásnál és mesterséges megtermékenyítés esetén nem kizáró ok az egyedülálló szülő szexuális orientációja, addig a bejegyzett élettársi kapcsolatban élőket kizárják mind a közös örökbefogadás, mind a reprodukciós eljárásban való részvételből. Azonos nemű párok egymás vér szerinti gyerekét sem fogadhatják örökbe.

A TASZ álláspontja szerint a szexuális orientáció nem lehet kizáró ok örökbefogadás vagy reprodukciós eljárás során, így a bejegyzett élettársi kapcsolat vonatkozó szabályozása erősen diszkriminatív. Emellett súlyosan sérti a szivárvány családban élő gyerekek jogbiztonságát is, hiszen az őt felnevelő 2 szülő közül csak egy rendelkezhet szülői felügyeleti joggal. A szülői jogokkal rendelkező szülő akadályoztatása vagy halála esetén a másik szülő nem hozhat döntést a gyerekét érintő kérdésekben (pl. egészségügy, oktatás) illetve nem maradhat a gyermek automatikusan az ő felügyelete alatt.

1014603_565133123530013_1632081979_o

Kucsinka Gabriella – Rácz Zsuzsa: Találd meg a különbséget!

A két történet ránézésre teljesen egyforma, de ha figyelmesen olvasod, felfedezheted az apró eltéréseket. Találd meg és pirossal karikázd be a különbségeket!

Első történet

Ízlésesen berendezett, hangulatos rendelő. A falon jó hozzáértően válogatott, modern képek. Meleg, kellemes fények. A puha karosszékekben egymás kezét fogva ül a fiatal pár, a lány szőke, a fiú fekete hajú, messziről látszik, hogy nagyon szeretik egymást. Csillog a szemük, egymást nézik, próbálnak figyelni arra, ahogy az orvos az asszisztenssel könnyed hangon összegzi a hallottakat.

– Páciens neve?
– Tóth Tímea.
– Kora?
– 28 év
– Utolsó menstruáció első napja:
– Augusztus 24.
– Női ökölnyi uterusban egy élő embrió. Mandulányi. – írja az orvos és lelkesítő pillantást vet a párra.
– CRL?
– 32 mm

Az orvos széles mosollyal a pár felé fordul.

– Hogyan tovább a kis magzattal?
– Annyira boldogok vagyunk, összeházasodunk, még szerencsére pont meg tudunk szervezni mindent, hogy ne úgy nézzek ki az esküvőmön, mint egy labda. Ha fiú lesz, akkor az édesapja nevét kapja, ha lány, akkor Annabell lesz, egy sorozatból választottuk, olyan szép, nem? És…
– Elnézést, hogy közbeszólok, persze még nagyon is időben vagyunk, de szép lassan elkezdhetünk gondolkodni arról…

Az asszisztens, aki egyben a lány választott szülésznője is lesz, eddig látszólag türelmesen várt, most izgatottan közbevág:

– Már mindent átbeszéltünk, és Timiék nagyon lelkesek. Elkezdtük végigvenni, hogy a házassággal együtt hogyan születhet meg ideális körülmények között a baba, hogy fogják előkészíteni a babaszobát, hogy fogják megtanulni a helyes légzést a kitoláshoz, hogy fogják gondozni, hogy fognak gondoskodni róla… Olyan sok minden vár ránk!

A lány bájos arcán legördül az első könnycsepp, majd sírásban tör ki. A boldogság, a megkönnyebbülés hetek óta elfojtott könnyei ezek. Hát ilyen ez az érzés! Így kezdődik egy élet…

Második történet

Rendelő. A falon képek. Fények. A székeken egymás kezét fogva ül a fiatal pár, a lány szőke, a fiú fekete hajú, messziről látszik, hogy nagyon szeretik egymást. Szemükben félelem csillog, egymást nézik, próbálnak figyelni arra, ahogy az orvos a gondnoknővel síri hangon összegzi a hallottakat.

– Páciens neve?
– Tóth Tímea.
– Kora?
– 28 év
– Utolsó menstruáció első napja:
– Augusztus 24.
– Női ökölnyi uterusban egy élő embrió. Mandulányi. – írja és megvető pillantást vet a párra.
– CRL?
– 32 mm

Az orvos széles vállával a pár felé fordul.

– Hogyan tovább a magzattal?
– Szeretjük egymást, összeházasodunk, Timinek van egy fehér ruhája, nagyon szép lesz benne. Ha fiú lesz, akkor az én nevemet kapja, ha lány, akkor Annabell lesz, egy sorozatból választottuk, olyan szép név…
– Muszáj közbe szólnom, még éppen időben vagyunk, de döntenünk kell arról…

A lány gondnoka eddig látszólag türelmesen várt, most hirtelen felpattan, és idegesen, remegve közbevág:

– Már mindent elmondtam ezeknek a féleszűeknek. Egész egyszerűen ez a házasság és ez a baba, vagy mi, nem születhet meg. Hogy fogják eltartani? Hogy fogják felnevelni? Hogy fogják gondozni? Hogy fognak gondoskodni róla? Gyorsan kell intézkednünk, olyan sok adminisztráció vár ránk az abortuszig!

A lány bájos arcán legördül az első könnycsepp, majd sírásban tör ki. A rettegés, a reményvesztettség hetek óta elfojtott könnyei ezek. Hát ilyen ez az érzés! Így ér véget egy élet…

A második pár lánytagja mentálisan középsúlyosan fogyatékossággal élő, melynek oka a születésekor történt komplikációk következménye. A fiú enyhe fokú mentális fogyatékossággal élő, egy autóbaleset következményeként. A két 32 mm-es magzat a háttér ismeretében egyenlő eséllyel indul az egészséges élet felé. Az egyenlő esély biológiai értelmében.

Kucsinka Gabriella – Rácz Zsuzsa

foto: ©Soós Bertalan

Cselekvőképességükben korlátozottak

A fogyatékos állampolgároknak egy jelentős része áll gondnokság alatt, ami azt jelenti, hogy az életük apró-cseprő ügyeit leszámítva semmiről sem dönthetnek önállóan. Nem rendelkezhetnek egészségügyi beavatkozások engedélyezéséről sem, így például terhesség megszakításról sem. Munkánk során gyakran tapasztaltuk, hogy bár két ember szeretne gyermeket vállalni, finom vagy nyílt nyomásgyakorlással eltérítik őket ettől. Különösen igaz ez akkor, ha egyikük intézetben él. Mindez annak vizsgálata nélkül történik, hogy ők valójában képesek lennének gyermek nevelni vagy milyen segítség mellett tudnának szülőkké válni. Emellett az új Polgári Törvénykönyv fenntartotta a sokszor „jogi halálként” is emlegetett, teljes cselekvőképtelenséget okozó gondnokságot. Azok az állampolgárok, akik ilyen gondnokság alatt állnak, nem köthetnek házasságot. A magyarországi gyakorlat azt mutatja, hogy a gondnokság alatt állók rendkívül sokszínű csoportot alkotnak – a fenti szabályok mégis egységesen zárják el őket attól, hogy családi életük megválasztásáról döntsenek.

255201_425311970845463_1562404221_n

Kiss Tibor Noé: Milyen emberek vannak

A teremgarázs feljárója meredek, az emelkedő tetején rögtön meg kell fogni az autót, közel az úttest. Közben reménykedem, hogy a járdán épp ne sétáljon senki. Ezután kétszer megnyomom a gombot, a rácsos kapu becsukódik mögöttem. A két gombnyomás között három másodpercnek kell eltelnie. Ez az idő éppen elég ahhoz, hogy szembenézzek azzal a férfival, aki a szemközti kapualjban lakik. A fényes, szteppelt takaró alól bámul ki, a fején kötött sapka. Néha összenézünk, szégyelli magát. Máskor fókusz nélkül mered maga elé. Néhány hete rajtakaptam, hogy a kapualj távoli sarkában végzi a dolgát. Késő este volt, a reflektorral éppen őt világítottam meg. Háttal állt nekem, tovább vizelt. Nem tudtam levenni róla a szemem, én a hátát néztem, ő pedig a falat. Eltelt három másodperc, ráléptem a gázra. Csak azután gondoltam arra, hogy akár le is kapcsolhattam volna a világítást az autóról.

„Itt inkább ne szólalj meg magyarul” – súgták a fülembe időnként felvidéki barátaim. Ligetfaluban, Vereknyén, Kassa-külsőn. Még akkor sem értettem igazán, miről beszélnek, amikor a hetedik emeleti ablakból végignéztük, hogyan vernek össze valakit hajnali kettőkor a parkolóban. Fekete csuklya, baseball-ütő, volt minden, ami kell. 2006 augusztusában aztán hirtelen felfogtam, mit jelent magyarnak lenni, kisebbségben. Éppen Pozsonyban voltam, amikor jött a hír: a magyar származású Malina Hedviget fényes nappal, a nyílt utcán brutálisan megverték. Megrendítő napok voltak, máig nem felejtettem el a barátaim arcán tükröződő félelmet. Azelőtt soha nem láttam őket ilyennek. Mindaz, amit addig csak racionálisan értettem, egy csapásra személyesen átélt tapasztalattá vált.

Húszéves koromban az életem egy szánalmas romhalmaz volt. Nem tudtam mit kezdeni azzal, hogy férfi vagyok, de nőként szeretnék élni. Néha női ruhákat húztam magamra, a pestlőrinci éjszaka sötétjében botladoztam, a kutyák ugattak, a fülhallgatóban a Godflesh csörlőzött. Sehová nem illettem, a cipő szorított, izzadtam a parókában. Ma már valamivel jobban érzem magam, ha a bőrömben még nem is, de a ruháimban mindenképpen. A parókát kidobtam, teremtettem egy világot magamnak.Övezetekre osztottam a saját kis térképemet: biztonságos tér, semleges tér, kockázatos tér. Bizonyos kocsmákat, utcákat, parkokat elkerülök. Megmaradok a komfortzónában, ebben az olykor fullasztóan szűk mikrovilágban, ahol sminkben és szoknyában is otthon érzem magam. Csak a vécék előtt állok meg bizonytalanul. Még mindig úgy érzem, bármelyik ajtón lépek be, zavarok.

*

Félelem, kirekesztettség – sokunk közös élménye. Persze, a hajléktalanok csak magukat okolhatják a sorsukért. Piálnak, koszosak, büdösek. A legjobb volna eltüntetni őket a föld színéről, nélkülük sokkal szebb a város, kivirágzik a tulipán, s még a felhők is eloszlanak az égről. A határon túli magyarok? Népdalokat adnak elő a hargitai havasok hófödte ormain, párás szemmel hallgatjuk őket. Aztán áttelepülnek Magyarországra, és rögtön elveszik előlünk a munkalehetőséget. Ezek a románok.

A transzokról már nem is beszélve. Betegek, magamutogatók, a saját perverzitásukat reklámozzák. Pedig egy transznemű legtöbbször nem magamutogatásból vállalja fel identitását a nyilvánosság előtt, hanem önvédelemből – hogy például ne őrüljön meg attól, hogy minden áldott nap titkolóznia és hazudoznia kell önmaga és mások előtt. És ez még mindig csak az első lépés. Az utolsó az operáció, sokan legalábbis ebben látják a megoldást. Mások kétségek között élik le az egész életüket, vagy egyszerűen megölik magukat. Egy néhány évvel ezelőtt készített amerikai felmérés szerint a transzneműek 41 százalékának élete során legalább egy öngyilkossági kísérlete volt – ez kilencszer annyi, mint az Egyesült Államok népességének átlagában mért adat. Ezt a tragikus életformát lehet egyáltalán reklámozni? Létezik-e annál tehetetlenebb állapot, mint amikor valaki képtelen elfogadni a saját testét? Transzneműnek lenni oszthatatlan magányt és kiszolgáltatottságot jelent. Egy feneketlen kút káváján ül az ember, néha belenéz. Senki ne akarjon transznemű lenni.

De ha sikerül is az újra és újra fellobbanó öngyűlöletet legyőzni, akkor még ott tornyosul előttünk a következő akadály: az államgépezet. Ha egyszer az életben mégis úgy döntenék, hogy nekiindulok a lehetetlennek, részt veszek a pszichológiai vizsgálatokon, vállalom a hormonkezeléseket, a műtéti beavatkozásokat, a teljes operációsorozatot, akkor a procedúra végén megint ott állnék egyes-egyedül. Ha nővé operáltatnám magam, az állam elvenné tőlem a feleségemet, a jogszabályok szerint jelenleg ugyanis két nő házassága érvénytelen.

Persze, csak nyavalygok, ráadásul egyelőre még feleségem sincs. Közben újra és újra eszembe jut a kapualjban élő hajléktalan tekintete. Az a férfi sokak számára senki. Titokban talán a végét várják. Szerintük a transzneműek is senkik. Vegyék csak be az összes pirulát, feküdjenek le kényelmesen, aludjanak. Eggyel kevesebb. Engem legalább még emberszámba vesznek. Legalábbis a zöldségesnél erre a következtetésre jutottam. Amikor az eladó néhány évvel ezelőtt először látott meg sminkben, elkerekedett a szeme. Semmi gond, ez a reakció jobban esik, mint a röhögőgörcs. Nemrég aztán egy metálpólós srác vásárolt előttem, a fülhallgatóját le sem vette, üvöltött belőle a zene. Vett magának egy tucat nyers cseresznyepaprikát, majd köszönés nélkül távozott. „Milyen emberek vannak” – fordult felém a zöldségesnő. Még a fejét is csóválta. Én meg ott álltam szoknyában, a kezemben egy zacskó paradicsommal, és fogalmam sem volt, mire gondoljak azon kívül, hogy kamaszkoromban nagyon szerettem a metált.

Kiss Tibor Noé

foto: ©Soós Bertalan

Transzneműek esetén a nemváltoztatás gyakorlati feltételei diszkriminatívak. Ha valaki házasságban él, ahhoz, hogy hivatalosan megváltoztathassa a nemét, el kell válnia. Az alapjog szerint ugyanis házasok kizárólag különnemű személyek lehetnek. Az ilyen párokat tehát válásra kényszeríti a jelenlegi hatályos szabályozás, a gyerekeik pedig elvált szülők gyerekei lesznek. Az Alaptörvény külön védelmet biztosít a családnak és a gyerekeknek. Ugyanakkor a szülők szexuális orientációja vagy nemi identitása miatt hátrányosan megkülönbözteti őket.

A TASZ szerint a gyerekeket nem a szüleiktől, hanem a diszkriminációtól kellene megvédenie az államnak.

1116273_592004297509562_204060616_o

Tóth Krisztina: Anna mesél

Gyerekkoromban volt egy menyasszony-babám. Legjobban azzal szerettem játszani. Fátyla is volt, anyu varrta függönyanyagból. Amikor játszottam vele, mindig elképzeltem, hogy egyszer majd én is menyasszony leszek, és férjhez megyek a fiúhoz, aki szeret engem. A szüleim ilyenkor összenéztek, mosolyogtak, de nem válaszoltak semmit.

Nagyon vártam, hogy egyszer szerelmes legyek, de nem lettem. Anyukám azt mondta, hogy ne bánjam, mert nekem elég, ha ők szeretnek engem, én viszont tudtam, hogy legalább az életben egyszer mindenki királylány lesz. Akkor, amikor feleségül megy ahhoz, aki szereti őt.

Az én szüleim elég öregek voltak, amikor megszülettem, és hamar meghaltak. Még csak tizennégy voltam. Amikor meghaltak, egy gyámom lett, és onnantól fogva ő döntött arról, hogy mit csináljak. Mindig azt mondta, hogy a legjobbat akarja nekem, de én nem mindig tudtam, hogy mi a legjobb, és rosszul esett, amit ő akart. Amíg anyuék éltek, én majdnem mindent meg tudtam egyedül csinálni. Lementem a boltba vásárolni, áthúztam az ágyat és kiválasztottam az újságból, hogy este mit fogok megnézni a tévében. A gyámom azt hitte, hogy én ezt mind nem tudom, és mindig ő vásárolt be. Még azt is ő döntötte el, hogy milyen ruhákat vegyek fel. Amikor megismertem a Ferit, rögtön tudtam, hogy ő az életem szerelme. A Feri egy otthonban nőtt fel, most is ott lakik. Keres pénzt, de nem költözhet külön, mert bent az otthonban segítenek neki, hogy kitalálja, mire akarja elkölteni a pénzét. A Feri el akar engem venni feleségül. Ki is találtuk, milyen lesz a menyasszonyi ruhám. Olyan, amilyen a babámnak volt, fátyollal, meg nagy, fehér szoknyával. Szerelmeskedni is szoktunk, ami a legjobb dolog a világon. És főzni is, mert anyukám engem, amikor még élt, megtanított főzni.

Amikor elmaradt a menstruációm, a gyámom elvitt az orvoshoz. A vizsgálat elég rossz volt. Amikor felöltözhettem, az orvos és a gyámom arról beszéltek, hogy egy kisbaba van a hasamban. Én ettől nagyon boldog lettem, mert mindig is szerettem volna kisbabát. Tudtam, hogy a Feri is nagyon szeretné, mert imádja a gyerekeket, és az unokaöccseivel is sokat szokott játszani, még meg is fürdeti őket. A Feri nagyon puhán tud simogatni, és szerintem ez egy kisbabának fontos. Én is nagyon szeretem, ha simogat, pedig én már felnőtt vagyok.

A gyámom és az orvos megbeszélték, hogy a kisbabát ki kell venni a hasamból. Mondtam nekik, hogy én ezt nem szeretném, mert ez a Feri meg az én kisbabám, és nagyon boldogok leszünk. Ők erre elém tettek egy papírt, hogy írjam alá, mert én nem látom át ezeket a dolgokat, és fogalmam sincs arról, hogy ez miféle terheket jelentene.

Én akkor nagyon sírtam, és azt feleltem, hogy a Feri engem elvesz feleségül, mert én vagyok az élete szerelme, és hogy mi együtt fogjuk ezt a kisbabát nevelni. A gyámom azt mondta, hogy ez teljességgel lehetetlen, és hogy én azt sem tudom, mit beszélek, hát térjek már észhez.

Az orvos türelmetlenkedett, hogy rá nagyon sokan várnak, neki ilyesmire nincs ideje, és ha a gyámom elintézte a formaságokat, akkor jöjjünk majd jelentkezni az abortuszra. Az abortusz azt jelenti, hogy kikaparják a hasamból a kisbabánkat, aki a Ferié meg az enyém. Nagyon sírtam, a jövő héten kell bemenni a kórházba. Azt mondták, ez a gondolkodási idő, de én nem bírok erről gondolkodni, és a gyámom szerint nincs is mit. Azóta minden nap erről álmodom és kérem a Jóistenkét, hogy segítsen nekem, hogy menyasszony lehessek és megszülhessem a kisbabámat. Megígérem, hogy nagyon fogom szeretni, és a Feri is, és vigyázni fogunk rá. Mindent úgy csinálunk majd, ahogy mondják, csak most az egyszer engedjék, hogy én a Feri felesége lehessek, mert engem senki soha még nem szeretett így, pedig tudom, hogy az apukám és az anyukám is nagyon szerettek.

De ők meghaltak. Én már huszonnyolc éves vagyok. Tudok főzni, be tudom állítani a konvektort, hogy hány fok legyen, és nem szoktam elkölteni a pénzem, mert nekem kevés dolog kell. Amióta tudom, hogy kisbabánk lesz, fiúnak képzelem, olyan hajjal, mint a Ferinek. Jó, most még kopasz, de később olyan lesz neki. Nem hagyom, hogy elvegyék.

Úgy alszom, hogy a fal felé fordulok és felhúzom a lábam, hogy úgy érezze magát, mint valami kis fészekben.

Tóth Krisztina

foto: ©Soós Bertalan

Cselekvőképességükben korlátozottak

A fogyatékos állampolgároknak egy jelentős része áll gondnokság alatt, ami azt jelenti, hogy az életük apró-cseprő ügyeit leszámítva semmiről sem dönthetnek önállóan. Nem rendelkezhetnek egészségügyi beavatkozások engedélyezéséről sem, így például terhesség megszakításról sem. Munkánk során gyakran tapasztaltuk, hogy bár két ember szeretne gyermeket vállalni, finom vagy nyílt nyomásgyakorlással eltérítik őket ettől. Különösen igaz ez akkor, ha egyikük intézetben él. Mindez annak vizsgálata nélkül történik, hogy ők valójában képesek lennének gyermek nevelni vagy milyen segítség mellett tudnának szülőkké válni. Emellett az új Polgári Törvénykönyv fenntartotta a sokszor „jogi halálként” is emlegetett, teljes cselekvőképtelenséget okozó gondnokságot. Azok az állampolgárok, akik ilyen gondnokság alatt állnak, nem köthetnek házasságot. A magyarországi gyakorlat azt mutatja, hogy a gondnokság alatt állók rendkívül sokszínű csoportot alkotnak – a fenti szabályok mégis egységesen zárják el őket attól, hogy családi életük megválasztásáról döntsenek.

1273271_598798523496806_348993910_o

Kemény Zsófi: A legszebb mondat

A Bevándorlási És Állampolgársági Hivatal és a Bevándorló egymással szemben ültek. A kérdés, amit megvitatni készültek épp az volt, hogy a Bevándorló vajon érdekből akarja-e feleségül venni a gyereke anyját, hogy aztán így letelepedhessen Magyarországon. A Bevándorlási És Állampolgársági Hivatal az erre a bizonyos anyára vonatkozó kérdéseit ízlelgette még mielőtt belekezdett volna, a bevándorló pedig hátradőlve, de nagyon feszülten várakozott, míg végül a Bevándorlási És Állampolgársági Hivatal megvakarta az orrát, és belekezdett a kihallgatásba.

– Milyen zenét hallgat a menyasszonya?
– Általában vagy most éppen? Most éppen Beethovent. Amúgy a Rolling Stones a kedvence.
– Kedvenc állata?
– A tengeri tehén, azt mondja, az olyan, mint ő, mert nagyon…
– Mi az, amit semmilyen körülmények között nem eszik meg?
– Az aszalt zselészerű papaya. A zöld. A pirosat még le lehet nyomni a torkán, ha nagyon szeretné az ember.
– Hason vagy háton alszik el?
– Hason. Néha oldalt.
– Politikai beállítottsága?
– Ez az oldalról jutott eszébe? Balközép.
– Maga csalta már meg?
– Félszer. De elmondtam másnap.
– Elmondta?
– Most mondtam, hogy igen, még másnap, megbeszéltük, és…
– Hogyan találkoztak?
– Hosszú sztori, de van benne tenger, nagyonmesszeség, polip, haverok meg vihar.
– Hány hajszála lóg az arcába reggelente?
– 5 jobboltalt, 8 baloldalt, 2 középen. 15. De komolyan erre kiváncsi?
– Mi a legszebb mondat, amit valaha mondott neki?
– Most én neki, vagy ő nekem? Istenem, ez a magázódás. Hát én neki, hogy akkor is szeretni fogom, ha maga most itt engem esetleg kitoloncol.
– Hogyan reagálna, ha megkérnénk, hogy vetkőzzön le derékig?
– Meg ne merje tenni. Egyébként kiakadna.
– Vetkőzzön le derékig!
– Ja én?!
– Rakja ki a lelkét ide az asztalra!
– Nekem azt mondták, hogy itt csak kihallgatás lesz, eszem ágában sincs le…
– Rakja ki a lelkét, álljon fel és emelje fel a kezét is! Nem lesz itt házasság.
– De miért?! Mire nem válaszoltam helyesen?

Nem ez volt a legszebb mondat, amit valaha mondott neki, ennél szebbet is mondott már, de most nagyon csúnyán lebukott! Nem marad maga Magyarországon, amíg én, a Bevándorlási És Állampolgársági Hivatal, lélegzem!

A Bevándorló végülis kirakta a lelkét az asztalra, ahogy megparancsolták neki, a Bevándorlási És Állampolgársági Hivatal pedig diadalmas mosollyal felvette, zsebrevágta, majdpedig elégedetten kivonult a szobából, és a többit már a biztonságiakra bízta.

Kemény Zsófi

foto: ©Soós Bertalan

Nincsenek egyenlő jogaik a harmadik világból érkezőknek – holott mind pontosan tudjuk, hogy a társukat, életük párját pont ugyanúgy képesek szeretni, mint azok a szerencsések, akiket a magyar állam családként ismer el, és lehetővé teszi számukra a házasságkötést.

A hatályos szabályozás szerint, ahhoz, hogy egy nem Európai Uniós külföldi állampolgár a magyar házastársával hazánkban együtt élhessen, tartózkodási engedélyre van szüksége. Viszont a törvény értelmében a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal vizsgálhatja, hogy a házasságot a tartózkodási engedély megszerzése érdekében hozták-e létre. Amennyiben a hivatal úgy találja, hogy “érdekházasságról” van szó, akkor megtagadhatja, vagy a későbbiekben visszavonhatja a tartózkodási engedélyt. Ez pedig azt jelenti, hogy a házastársakat elszakítják egymástól vagy a külföldi házastárs hazájában kényszerülnek együtt élni, már ha ott nem avatkozik ilyen durván a privát szférájukba az állam.

Akármilyen “államérdek” is a mögöttes célja a hivatalnak, mivel csak harmadik országból érkezők esetében vizsgálhatja a házasság “valósságát”, nyilvánvalóan diszkriminatív az eljárás. Továbbá elég komoly bizonyításbeli kérdések is felmerülnek a meghallgatás során: hogyan bizonyítható, hogy az engedély a házasság célja? Hogyan lehet érzelmeket bizonyítani?

539088_526703390706320_1264483501_n

Gerlóczy Márton: kakukkfióka

Ismerek egy kislányt. Okos, mint a nap. Olyan, mint a többi kislány. Úgy nőtt fel, mint a többi kislány. Pelenka, babakocsi, játszótér, születésnapok, bölcsőde, óvoda, iskola. Vannak barátnői, vannak játékai, szeret olvasni, tanulni. Van családja. Van édesapja. Nem él együtt az édesapjával, de minden héten találkozik vele. Először tologatta az édesapja, aztán felrakta a csúszdára, aztán elvitte az iskolába. A kislányt az édesanyja neveli. A háztartásban egy másik nő is él, és ő is neveli. A másik nőnek jogilag semmi köze nincs a kislányhoz. Nem is lehet. A bejegyzett élettársi kapcsolat nem teszi lehetővé az úgynevezett “second parent adoption”-t. Ha a kislány édesanyjával történne valami, a kislányt csecsemőkora óta nevelő másik szülőnek éppen annyi köze lenne a kislányhoz, mint bármelyik járókelőnek az utcán. Semmi. Feltételezem, hogy némi hivatali intézkedés után az édesapjához kerülne, aki aztán másnap fogná a kislányt és hazavinné. A kislány semmit sem értene az egészből. A kislányok általában nem értenek semmit az egészből. Ilyenek ezek a kislányok. Ilyenek ezek a gyerekek. Hogy nőtt fel ez a kislány? Mit gondol ő a világról? Szeretetben nőtt föl és szeretettel gondol a világra. Nem érték veszteségek. Nem szenvedett hiányt semmiben, mert a szeretetnek nincs neme, így aztán nem is haragszik még senkire. Majd fog,majd haragudni fog azokra, akik ezt nem értik meg mindezt, majd menekülni fog kicsit, és még az is lehet, hogy a szüleire is haragudni fog tinédzserkorában emiatt, ahogyan minden tinédzser haragszik a szüleire valamiért. Én hagyományos családmodellben nevelkedtem. Hagyományosan halt meg egy apám, hagyományosan volt egy hagyományos nevelőapám, aztán hagyományosan előkerült a vér szerinti apám. Akkor ezek szerint ez lett számomra a példa? Mert sérültem, mert ezt láttam? De melyik? Hogy meghalok? Vagy, hogy mások gyerekeit nevelem? Vagy, hogy tizenöt évig nem látom majd a gyerekemet? Egyiket sem tervezem. Az ilyesmit nem lehet tervezni. Majd lesz valahogy. Csak úgy ne legyen, ahogy mások akarják. Mert akkor nem lesz sehogy. Én megértem egyébként a hagyományos családmodelljükre büszke hagyományos házaspárokat, megértem a megtartó hűség szeretetét és becsületét, értem, hogy ez a büszkeség tartja össze az életet, értem, hogy aki egy embert felnevelt, az mindenkit nevelni akar, értem, hogy a nehezen végigjárt út az egyetlen út, de gondoljanak a kakukktojásra, kedves természetszerető, nagycsaládos magyar barátaim. A tojásból kikelő kakukkfióka tehet arról, hogy idegen fészekbe került? Vagy a kismadarat felnevelő nádirigó? Tán a réti pityer? Vagy maga a kakukk? A kakukk? Ugyan már! Ne tegyék magukat nevetségessé!

Gerlóczy Márton

foto: ©Soós Bertalan

Azonos nemű párok Magyarországon nem köthetnek házasságot, helyette a majdnem azonos jogokat biztosító bejegyzett élettársi kapcsolatot köthetnek. A két intézmény között a legnagyobb eltérés a családalapítás és szülői jogok kapcsán van. Míg örökbefogadásnál és mesterséges megtermékenyítés esetén nem kizáró ok az egyedülálló szülő szexuális orientációja, addig a bejegyzett élettársi kapcsolatban élőket kizárják mind a közös örökbefogadás, mind a reprodukciós eljárásban való részvételből. Azonos nemű párok egymás vér szerinti gyerekét sem fogadhatják örökbe.

A TASZ álláspontja szerint a szexuális orientáció nem lehet kizáró ok örökbefogadás vagy reprodukciós eljárás során, így a bejegyzett élettársi kapcsolat vonatkozó szabályozása erősen diszkriminatív. Emellett súlyosan sérti a szivárvány családban élő gyerekek jogbiztonságát is, hiszen az őt felnevelő 2 szülő közül csak egy rendelkezhet szülői felügyeleti joggal. A szülői jogokkal rendelkező szülő akadályoztatása vagy halála esetén a másik szülő nem hozhat döntést a gyerekét érintő kérdésekben (pl. egészségügy, oktatás) illetve nem maradhat a gyermek automatikusan az ő felügyelete alatt.

1920973_680925898617401_1249011939_o

Karafiáth Orsolya: A költözés

Akkor most összeházasodunk. Szerda délután volt, amúgy is rettenetesen esőáztatta, hideg és reménytelen. És ez a mondat még sötétebbé tett mindent. Leesett, bele a sárba, ráléptek, és innen kellett volna tovább menni. Hová? Az oltár elé? Nevetséges. Fel is nevettek, keserűen, mindketten otthon voltak az abszurditásban. Jó, próbáljunk meg összeházasodni. Ezt a férfi mondta, hogy a nőnek ne legyen még nehezebb, és a nő rámosolygott, először aznap. Milyen hülyeség. Ezt is ő mondta, a mosoly és könnyek mellett ezek a szavak simogattak. Addig fel sem merült, hogy összeházasodjanak, fel sem merült. Illetve csak úgy, mint vicc, mint semmi, mint valami, amiről egy párnak azért beszélnie kell, mert nem lehet nem beszélni róla. Főleg nekik, akik egyszer már voltak házasok, ráadásul egymással, ami persze nem ma volt. Tíz év után váltak el, és rá két évre jöttek újra össze. Összeházasodtok megint? Ezt egy ügyvéd barátjuk kérdezte akkor, és figyelmeztette őket, hogy a magyar jogrend szerint egy férfi mindössze tizenkétszer veheti el ugyanazt a nőt, tehát még szórakozhatnak egy kicsit. Nem, többé nem házasodunk, mondták, elég volt, nekünk ez nem kell többé. De megpróbálunk együtt maradni, amíg csak lehet. Elválok tőled! Ezt a férfi üvöltötte ez után az este után vagy három évvel, és azóta sem felejtik, mekkorát nevettek. Ez a lemez lejárt, apukám. Maximum szeded a sátorfádat. A férfi szedte, majd összebútoroztak megint, aztán hamarosan újabb balhé jött, és külön lakások, majd ismét a ház, a nő nevén lévő. Ha összeházasodtunk volna, lassan meglenne a tizenkettő. Ennyiben maradtak. De ezen a napon ki kellett mondani: meglesz a második. Te, az nem úgy van, hogyha bizonyítjuk, hogy együtt éltünk, maradhatok a lakásban? Hogy bizonyítod? Ráadásul a családom kikezd, tudom. A testvérem többször elmondta már, hogy itt akar élni. Akkor egyszerűen írass rám mindent, és megúszom az illetékkel. A nő elgondolkodott, és annyit mondott, először inkább a házassággal próbálkozzanak, az a legolcsóbb megoldás. Eltervezték, hogy másnap bemennek a hivatalba, és ha lehet, rögvest nyélbe is ütik a dolgot. Nem lehetett, egy hónap kell. Egy hónap. Mi az az egy hónap, semmi, guggolva is kibírjuk. Persze, de csak úgy, ha élünk.

Karafiáth Orsolya

Foto: ©Soós Bertalan

A házasság mellett léteznek más együttélési formák, család pedig nem csak házasságra épülhet. Vannak élettársak, akik akár regisztráltan, akár egyszerűen minden papír nélkül együtt élnek, gyerekkel, vagy anélkül. Az új Polgári törvénykönyv kiüresítette az élettársi kapcsolatokat vagyonjog és tartás szempontból. Az élettársi kapcsolat fogalmát nem a családjogi, hanem a szerződésekre vonatkozó szabályok között helyezi el. Ahhoz, hogy egy élettársi kapcsolatnak családjogi vonatkozásai is lehessenek, egyik feltétele, hogy a kapcsolatból közös gyermek szülessen.

A TASZ álláspontja szerint az államnak nyomon kell követnie a társadalmi változásokat és aszerint alakítani a házassághoz, együttéléshez illetve családhoz kapcsolódó jogokat. A házasság intézménye nem maga a cél, hanem egy eszköz az együtt élők és családjaik jogi és anyagi biztonságának megteremtéséhez.

Budapest

Tompa Andrea: Hello, paszuly

–    Nagy hó van otthon? – kérdi Z. és bámulja a képernyőt.
–    Hó, az van. Bekapcsolod a képet? Na, örülök, hogy eszedbe jutottunk.
–    Ne kezd ezzel, anya. Ha folyton ezt mondod, havonta egyszer foglak felhívni.

Csend van. Az anyja feszülten hallgat. Biztos már meg is sértődött, gondolja Z. Legalább nem a telefonon hallgatunk, az sokkal drágább. Z. nézegeti közben a havas tájat, az anyja háttérképét. Aztán rájön, hogy ez nem is otthon készült, hanem valami stockfotó.

–    Voltatok szánkózni? – kérdi Z.
–    Apád volt, elvitte a gyereket. Noémi grippás, a férje pedig dolgozik. Mindig dolgozik, még hétvégén is. Ilyenkor nagyon megy a fa, tudod.

Z. hallgat. Grippás. Ez jó. Milyen rég hallottam. Grippás.

–    Te nem vagy beteg, fiam?
–    Figyelj, anya. Azért hívtalak, mert…
–    Megjött a kép. Kapcsold fel a villanyt.
–    Fel van.
–    Mit csináltál a fejeddel? Milyen a hajad? Zöld? Zöld a hajad?
–    Anya… nem zöld.
–    Hanem?
–    Kék.
–    Ezért hívtál, mert kék a hajad?
–    Már rég kék, csak még nem láttad. Nem ezért hívtalak.

Egy kék tincs van, de mindegy. Na, akkor most megmondom, dönti el Z.

–     Figyelj, anya. Lesz még egy unokád.
–     Tudom – vágja rá gondolkodás nélkül.  Aztán hirtelen elnémul. –  Mit mondtál?
–     Szóval nem fogom többet festeni a hajam, mert az árt a paszulynak. Így mondjuk neki. Paszuly. Mert még akkora csak, mint egy paszuly.

Az anyja sírni kezd.

–    Jaj, anya. Ne sírj.
–    De igaz nem fogsz Pesten gyereket szülni?
–    Hogy érted?
–    Hogy most már végre… hazajöttök.
–    Anya, még sose született Pesten gyerek. Nem lehet itt szülni. Itt háromfejű gyerekek születnek. Normális vagy? Miért ne szülhetnék Pesten?
–    De akkor legalább összeházasodtok már végre. Hat éve vagytok így. Remélem, nem akarsz ilyen… hogy is hívják az ilyet. Szerelemgyereket. Akinek nincs apja.
–    Kinek nincs apja? Egyáltalán nem akarunk most összeházasodni. Egyáltalán. Nem ezért hívtalak, hanem hogy… na mindegy. Mindent elrontasz.
–     Add ide Ádámot. Ádám ott van?
–     Nincs. Nem adom.
–     Miért nem akartok végre összeházasodni?
–     Nincs is rá pénzünk.

Z. rögtön tudja, hogy hülyeséget mondott. Hogy kéne elmagyarázni?

–     Ez nem pénz kérdése. Noéminél sem pénz kérdése volt, nem? Láttad! Milyen esküvője volt! Milyen esküvőt csináltunk neki! Mi aztán mindent beletettünk. Szép volt. Még van a kölcsönből egy év, de szép volt.

Kettő is. Nem kettő, mert három esküvője volt. Egy polgári s kettő mind a két helyen, két akkora lagzi. Mert úgy akarták, a fiú anyja is, meg a másik család, külön.

–     Nekem ilyen nem kell.  Ilyen esküvő.
–     De csak nem akarsz nagy hassal menni az esküvődre? Most kéne, amíg nem látszik. Hányadik hónapban vagy?
–     Hétben számolják, nem hónapban. 16. Nem lesz esküvő.
–     Nem akartok meghívni, igaz? Most már szégyelltek. Amióta Pesten vagy. Vagy Ádám nem akar elvenni?
–     Azért te is meghívhattad volna a nagymamát. Mert ugye pont nem sikerült meghívni.
–     Az más. Az egy teljesen más dolog volt. Nagyanyád… hát az… apádat úgy… na mindegy.
–     Szerintem nagyon jól csináltad. És ez is egy más dolog.
–     S ha nem házasodtok össze, s ott akarod megszülni, milyen állampolgár lesz? Lehet, nem is szülhetsz Pesten, mert román vagy.
–     Nem tudom, majd kiderítjük. Lehet, hogy muszáj lesz, ha maradni akarunk. Akkor meg összeházasodunk, ha muszáj.
–     De miért, örökre ott akartok?
–     Nem tudom. Most még egy darabig. Majd meglátjuk. Meglátjuk. Figyelj, most csak azt akartam mondani, hogy lesz még egy unokád, érted? A többit hagyjad.  Majd mi…
–     Jól van, na, megyek megmondom apádnak. Jaj, hogy fog örülni. Na, tartsad, drága, behívom szegényt, mert épp a héten mondták meg neki, hogy valami van a szivivel, valami zörejt hallanak. Jaj, csak úgy folyik a könnyem, nem látok semmit. Ez a sok fene zsinór itt. Csak a fejed meg ne lássa, hogy kék, fiam, kapcsold ki a képet. Na, jövök mindjárt. Várjál.

Tompa Andrea

foto: ©Soós Bertalan

A házasság mellett léteznek más együttélési formák, család pedig nem csak házasságra épülhet. Vannak élettársak, akik akár regisztráltan, akár egyszerűen minden papír nélkül együtt élnek, gyerekkel, vagy anélkül. Az új Polgári törvénykönyv kiüresítette ezeket az együttélési párkapcsolatokat, az élettársi kapcsolat már nem számít családi viszonynak. Ahhoz, hogy élettársunk örököljön
vagy lakáshasználati jogot kapjon utánunk, külön szerződést kell
kötnünk, nem elég a korábbi gyakorlat szerint a bizonyított 10 éve
fennálló élettársi kapcsolat. 

A TASZ álláspontja szerint az államnak nyomon kell követnie a társadalmi változásokat és aszerint alakítani a házassághoz, együttéléshez illetve családhoz kapcsolódó jogokat. A házasság intézménye nem maga a cél, hanem egy eszköz az együtt élők és családjaik jogi és anyagi biztonságának megteremtéséhez.

pungor

Pungor András: Miatyánkkivagy?

Asszonynak, cigánynak ott nem volt szava, hiába vörös most a férje arca, hiába üti mérgében a konyhaasztalt, remeg bele a kredenc is, ne kérdezze, ő úgyse tudja, kik voltak azok, melyik utcából, „nyugodjál meg, édes uram!”. Szólni kellett volna, hogy ne büdösözzék, ne gúnyolják, mert megint szült, a három mellé? Delet ütött, kapák feküdtek a biciklivason, azok itták a sört a kultúr előtt, tök volt az adu, gyufaszálakkal lett tele a bank. Köptek utána, egyik a sliccét is lehúzta, „nyálazd meg te, cigány kurva!”, röhögtek, ő befogta a gyerek fülét, nem hallott az meg semmit.
Sietett, mert otthon játszott a másik három, megbotlott, klaffogott a szandál a lábán, elvásott már mindkét pántja: „De ne idegeskedj, drága férjem, jó a régi nekem, nyáron kitart, ha mégsem, majd mezítláb megyek, az Isten úgyis megsegít, mert Laso-j o Del, jó az Isten!”
Anyja, ha élne, úgy mondaná, a jószerencse segít meg, aztán a kendőjét igazgatná, károgna, mint a varjú, őt szapulná; miért ment hozzá egy gádzsóhoz. A gádzsó nem értheti meg a cigányt, azok nem ismernek mást, mint a kellt, az az ő istenük, azért olyan istentelenek. Hiába mondta, nem olyan az ő férje, nem értette a buta asszony, „nyugodjon békében!”
Tanult ember az ő ura, van munkája idén nyárra, igaz, kicsi a pénz, de másnak annyi sincs. Csak az építkezésen az áram, vagy a kő ne csapja agyon, emiatt nem hagyja a szorongás. A baljában most a purdét rázza, egyéves sincs, sokat sír, hiába, gádzsó ő is, a másik három most már életrevalóbb, rúgják a bőrt, kérges lett a meztelen talpuk.
„András atya reggel itt volt!”
Hónaljáig ér a kerítés, ha áthajol rajta, nevetnek a gyerekek, olyan a pap, mint a búcsúban a bábos, aki a festett vászon mögött bujkált.
„Szeretjük, ugye, jobb ez annál, mint aki összeadott minket!”
A másik összecsapta a liturgiát, szúrt a szeme, ők meg alig várták, hogy szóljon a zene, nyekeregjen a brácsás, és kergesse őket a hegedű. András atya szelíd, segít, ha kell.
„Szólt, hogy a plebániára várnak este!”
E-vel mondja, hova hívták, a magyar is így szokta.
Előbb a kék zsinórra kitereget, aztán mind a négyet a lavórban kimosdatja. A férje inget vesz fel, ő meg a zöld blúzt, amit a turkálóból hozott. Szépen sétálnak majd a felső úton, kéz a kézben, hogy mindenki lássa, körbeülik a papot, akár a nyáresti tüzet. Ott lesz a szomszéd ember, aki a kapujukat csinálta, meg a felesége, „milyen szép a hangja!”, az özvegy tanárnő, aki korrepetálja a nagyobbik fiút, az újak, akik nemrég költöztek a falu végére.
Más nem hozza a purdét, de ők mindig egybe’ vannak. A gondnokasszony majd vigyáz rájuk, vele ellesznek a papszobában. Mert a férje szülei nem néznek rájuk, csak ezt mondják, csak ezt: „Miért hoztál ide cigányt? Miért nem vetettétek el a kölyköket?”
„De hisz’ ajándék volt az összes! A pap szerint mindenkinek meg kell bocsátani, csak te nem tudsz, édes férjem, túl hosszú a te listád, rajta van már minden utca! Ne kérdezd hát, kik voltak ott a kultúrnál délben!”
A plebánián lesz málnaszörp, meg a gondnokasszony tepertőse, szeretik a purdék nagyon, el is csendesednek tőle. Más ott a „miatyánkkivagy”, szebb, ha többen mondják.
„Kislányként azt hittem, és most ne nevess ki, drága uram, hogy ezt nem mondani, hanem kérdezni kell, illedelmesen, szépen.”
Nem mondja, de ha alszik a ház, ma is kérdi, talán egyszer megválaszolja az Isten.

Pungor András

foto: ©Soós Bertalan

Házasságot kötni, vagy házasságban élni akkor sem egyszerű, ha a jogi feltételek adottak. A társadalomban vagy helyi közösségekben meglévő előítéletek, szokások és hagyományok sok esetben megnehezítik vagy akár ellehetetlenítik a házasságkötést vagy hosszú távon megnehezítik a boldog párkapcsolatot és családi életet.

539091_432015946841732_1510281934_n

Szilasi László: Gondnokoltak

‒ Bent van a hasadban?
‒ Igen, itt van bent a hasamban.

‒ Szép sima a hasad. Nem látszik, hogy van benne valaki.
‒ Itt van benne. Csak még pici.

‒ Mekkora?
‒ Akkora, mint egy borsószem.

‒ Úgy is néz ki? Borsó-baba! Borsó-baba!
‒ Nem úgy néz ki. Hosszúkás. Görbe. Olyan, mint egy C-betű.

‒ Nem tudom, milyen a C-betű.
‒ Olyan, mint a kifli.

‒ A kifli egyenes.
‒ Jó. Akkor olyan, mint a hold.

‒ A hold olyan, mint a zsemle
‒ Jó. Akkor olyan, mint a hold, amikor fogy.

‒ Amikor fogy a hold. Olyan a kicsi baba. A hasadban. Értem. Hold-baba! Holdacska-baba!
‒ Ha tovább nőne, olyan lenne, mint az ebihal.

‒ Az ebihal nem jó. Abból lesz a béka. A béka csúnya.
‒ Nem fog tovább nőni. Nem lesz belőle ebihal, nem lesz belőle béka.

‒ Miért nem fog tovább nőni?
‒ Kiveszik a hasamból.

‒ A hasadon kívül nem tud tovább nőni?
‒ Nem. Kint túl hideg van neki.

‒ Betakarom, vigyázok rá, erős vagyok.
‒ Tudom, hogy erős vagy. Kint túl hideg van neki.

‒ Jó. Akkor mondjuk meg, hogy kint túl hideg van neki, ne vegyék ki a hasadból.
‒ Mi nem mondunk. A gondnok beszél helyettünk.

‒ Jó. Akkor a gondnok mondja meg, hogy ne vegyék ki a hasadból.
‒ A gondnok akarja, hogy kivegyék. Ő mondta az orvosnak, hogy vegye ki.

‒ Értem. A gondnok beszél helyettünk. Ki beszél a gondnokhoz?
‒ Nem tudom. Hozzá mindig én beszélek.

‒ Nincs másik gondnok? Aki a gondnokhoz beszél helyettünk?
‒ Nincs másik gondnok. A gondnokhoz én beszélek. Nincs helyettem senki.

‒ Mondtad neki, hogy ne akarja, hogy kivegyék?
‒ Mondtam. Azt akarja, hogy kivegyék.

‒ Miért akarja, hogy kivegyék? Kint túl hideg van neki.
‒ Tudja. Azt akarja, hogy ne nőjön meg. Mi buták vagyunk. Nem tudunk rá vigyázni.

‒ Én erős vagyok, vigyázok rá, betakarom.
‒ Kint túl hideg van neki. Nem vagy elég erős.

‒ Te okos vagy, majd te is vigyázol rá.
‒ Én se vagyok elég okos. Kint túl hideg van neki.

‒ Pap bácsi azt mondta, házasok lesznek egy testté, egy lélekké, egy okossá, egy erőssé.
‒ A gondnok nem akarja, hogy egy testté legyünk.

‒ Imádkozzunk, hogy akarja.
‒ Imádkoztunk, nem akarja.

‒ De mi már egy testté lettünk. Akkor bújt be a borsó a hasadba. Azt mondtad.
‒ Igen. Ha nem veszik ki, megnőne, kibújna, olyan lenne, mint mi. A gondnok nem akarja.

‒ Imádkozzunk. Ő meghallgat. Hozzá mi is beszélhetünk. Neki nem kell helyettünk senki.
‒ Jó. Imádkozzunk. Miért imádkozzunk?


Szilasi László

foto: ©Soós Bertalan

Cselekvőképességükben korlátozottak

A fogyatékos állampolgároknak egy jelentős része áll gondnokság alatt, ami azt jelenti, hogy az életük apró-cseprő ügyeit leszámítva semmiről sem dönthetnek önállóan. Nem rendelkezhetnek egészségügyi beavatkozások engedélyezéséről sem, így például terhesség megszakításról sem. Munkánk során gyakran tapasztaltuk, hogy bár két ember szeretne gyermeket vállalni, finom vagy nyílt nyomásgyakorlással eltérítik őket ettől. Különösen igaz ez akkor, ha egyikük intézetben él. Mindez annak vizsgálata nélkül történik, hogy ők valójában képesek lennének gyermek nevelni vagy milyen segítség mellett tudnának szülőkké válni. Emellett az új Polgári Törvénykönyv fenntartotta a sokszor „jogi halálként” is emlegetett, teljes cselekvőképtelenséget okozó gondnokságot. Azok az állampolgárok, akik ilyen gondnokság alatt állnak, nem köthetnek házasságot. A magyarországi gyakorlat azt mutatja, hogy a gondnokság alatt állók rendkívül sokszínű csoportot alkotnak – a fenti szabályok mégis egységesen zárják el őket attól, hogy családi életük megválasztásáról döntsenek.